Bock József, Villány, Ermitage Cuvée 2007

Bock József, Villány, Ermitage Cuvée 2007A Villányt példás összefogással naggyá tevő kvartett (Bock József, Gere Attila, Polgár Zoltán, Tiffán Ede) „Boxi“-ja állította össze ezt a házasítást, amely bor fiatal kora ellenére kiérdemelte Vágó István válogatásának megtisztelő utolsó helyét, megkoronázandó ezt a sorozatot. Bock József 1997-ben nyerte el az Év Bortermelője címet, tavaly pedig négy borász társával együtt a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át „a hazai borászati és borkultúra, a magyar borok nemzetközi elismertetése területén elért kiemelkedő teljesítményéért“.

Az Ermitage fantázianevű házasítás igazi villányi áttekintést nyújt, hétfajta szőlőjének (ld. hátcímke) köszönhetően meglehetősen összetett ízvilággal. Színe tiszta, világos, feltapadása ígéretes, színe bíbor, lilás széllel. Illatában meggy, pirosbogyós gyümölcsök és igen visszafogott vanília. Zamatában a hordó egyáltalán nem telepszik rá a gyümölcsökre, melyek az enyhe dohány- és füstaromák mellett maradéktalanul érvényesülni tudnak.

Szép, fiatal, még évekig eltartható, de már most is fogyasztható bor. 18-20 ºC-on, ismét csak sült húsokhoz ajánlható, de természetesen önmagában vagy sajtok mellett is megállja a helyét.

 

4
Átlagpontszám: 4 (1 vote)