Szászi Endre vinotékájához gyalog is pár perc alatt átérünk az Antal-hegyről, ahol elsőként egy „hungaricum-badacsonyicumot”, a kéknyelűt kóstolhatjuk, ami a szürkebaráthoz hasonlóan sokat szenvedett „az átkos” borászati ámokfutása alatt.

A kéknyelű az elsőre kékszőlőt, vörösbort sejtető neve ellenére fehérszőlő, az elnevezés a szőlőlevél szárára, nyelére vonatkozik. Származása nem pontosan tisztázott, homályba vész. További különlegessége, hogy csak női virágzatot hoz, így önmagában szaporodni képtelen, a beporzáshoz  más fajtákat telepítenek a kéknyelű tőkék mellé.

Endre ebben az évjáratban, meleg nyár és hűvös, csapadékos ősz után készített először kéknyelűt, a reneszánszát élő bor még keresi fogyasztóit – engem mindenesetre megtalált, így most nagy szeretettel ajánlhatom tovább az előfizetőknek.

Bár a bor most is kiválóan fogyasztható, jó 3 éves palackos potenciál van még a borban – de szinte biztos, hogy a teljes tétel el fog fogyni addigra...